Ha tökéletes eredményre vágysz

Amikor az ember egy nagy feladatot vesz a nyakába, vagy életének egyik legfőbb céljához érkezik el karrierje terén, akkor bizony egyszerre jellemző rá az izgatottság és a kétségbeesés. Én sem voltam ez alól kivétel, még akkor sem, hogy ha egész életemben arra vágytam, hogy egyszer egy vezérigazgatói feladatkörben dolgozhassak. Persze iszonyatosan örültem az új pozíciómnak és a lehetőségnek, de azért nyomasztott, hogy egy nagy vállalat igazgatójaként hihetetlen sok munka és feladat szakadt a nyakamba. Először is, teljesen át kellett reformálnom a vállalati fejlesztési területet, és mindezek mellett a vállalati hangulattal is bőven volt dolgom és feladatom sajnos. A kezdetekkor pedig fogalmam sem volt, hogy hirtelen mihez nyúljak és mihez fogjak hozzá.

Az első dolgom volt keresni egy olyan vállalatot, csapatot, aki nem csak a középvállalatok szintjén rendelkezik tapasztalattal és eredménnyel a coaching és a csapatépítő tréning kapcsán, hanem nagyvállalati környezetben is biztos és stabil eredmény elérésére képes. Hála a jó égnek gyorsan rá is találtam egy nagyon jó ismerősöm javaslata alapján a kogwheel csapatára, akik több mint tökéletes szolgáltatást és segítséget nyújtottak a cég szinte minden területén a folyamatos coaching és csapatépítő megoldása kapcsán.

Azt kell mondjam, hogy már a második hét közös munka után érezhető volt az eredmény a vállalati hatékonyságon és a vállalati eredményen, és persze ez csak tovább fokozódott a folyamatos munka sikernek köszönhetően. Tökéletesen elégedett vagyok ennek a profi csapatnak a munkájával, és csak ajánlani tudom őket bárki számára, aki a vállalati növekedés és stabilitás elérése érdekében szeretné a fluktuációt csökkenteni, a vállalati összetartozást és hangulatot növelni és profi, biztos eredménnyel dolgozó csapatot szeretne mindezek élére állítani. Biztos vagyok benne, hogy aki őket választja nem fog csalódni az eredményekben.