Ha manapság bárki azt veszi a fejébe, hogy otthagyja az éppen aktuális munkahelyét és saját vállalkozást alapít, akár az egyetem és főiskolai évek után saját tervei megvalósításába kezd, vagyis a cégalapítással kezdi a karrierjét, akkor bizony kifejezetten fel kell hogy kösse a nadrágját, mert ma már már közel sem elég a kitartó munka egy jó ötlettel, mint az a régi időkre akár jellemző volt. A nagypapám nekem még azt mesélte, hogy igazság szerint, hogy annak idején ha valakinek volt egy kis félre tett pénze, volt egy jó ötlete és elég kitartása hogy jól kialakítsa és hosszú távon is végezze a kiválasztott tevékenységet, vagyis amiben ő igazán jó, akkor egy igen sikeres vállalkozást létre tudott hozni és hosszú távon is tudta üzemeltetni. Ez ma már sokkal bonyolultabb és nehezebb feladatnak bizonyul, de az tény, hogy ezek a tényezők továbbra is szükségesek, azonban nem elegendőek már.
A mai világban már ugyanis biztos vagyok benne, hogy senki sem tud biztos sikert és folyamatos jövedelmezőséget, stabil működést mutató céget létrehozni úgy, hogy nem talál az egyes feladatokra profi és biztos minőséget nyújtó partnereket, akár külső cégek, akár belső munkavállalók tekintetében. Én az építőipari cég alapítása mellett döntöttem, és bizony ott kellett kezdenem, hogy még mielőtt bármit is tettem volna, meg kellett keresnem a legjobb szolgáltatókat bizonyos feladatokra, és meg kellett őket bíznom a problémák elhessegetésében és a feladatok megoldásában. Ebben a tevékenységi körben például kifejezetten fontos, hogy a munkavédelmi feladatok megoldása hogyan megy végbe. És itt nem csak a munkavédelmi rendszer tervezés és a munkavédelmi rendszer kiépítés feladatait kell a teendők alatt érteni, hanem bizony mondjuk a munkavédelmi oktatás módját és annak eredményességét is egyaránt.
Én mindenképpen egy olyan csapatot kerestem erre a feladatkörre, aki minőségi munkát végez minden feladat tekintetében, vagyis nem csak meg tud tervezni egy biztos védelmet nyújtó munkavédelmi rendszert és ki is tudja építeni azt, hanem oktatás keretében át is tudja adni a munkavállalóknak, hogy nekem ne kelljen attól tartani, hogy bármelyik kollégával végzetes baleset vagy nagyobb egészégkárosodást okozó nem várt esemény történne a munkavégzés során. Hála a jó égnek én az activesafety csapatával profi partnerre találtam ezen a területen, és így csak ajánlani is tudom őket ha valakinek tűpontos segítségre van szüksége a feladat elvégzésében.