a&z_bent

 

A Püré most induló első sorozatában a családjával együtt Izlandon élő Zita mesél nekünk arról, milyenek is a hétköznapok a gejzírek, a vulkánok, Björk és a Gus Gus zenekar hazájában.

 


 

MÁSODIK (avagy az előzmények – II. rész)
Az otthoni tavaszillat magasan túlszárnyalta az óceánét, és ezt nehéz volt kivernem a fejemből. Nehéz volt újra nap mint nap megküzdeni a széllel és a hideggel. Pedig csak négy napig voltam távol. Közben viszont megszületett a negyedik gyerek is a családnál, ahol dolgoztam, így kicsit több lett a feladat, és ez elvette az időt a folyamatos gondolkodástól. Szerencsére. Megtapasztalhattam, milyen egy egynapos csecsemőt a kezemben tartani (csodálatos, de ijesztő), és sok más dolgot is, ami ilyenkor belép egy család életébe. Azt gondoltam, hasznosak lesznek még ezek a pillanatok, amikor majd a saját gyerekem születik – egyszer, valamikor, a távoli jövőben (elárulom: semmi haszna nem volt, hacsak az nem, hogy megtanultam pelenkázni).

puremag_011

2010 tavasza volt, és én reménykedtem egy csodaszép izlandi nyárban, ami talán majd feledtetni tudja velem az örök libabőrözést, de ekkor újabb hírek érkeztek: az anyuka megkért, hogy töltsem velük a nyarat Magyarországon. Dolgoznom csak az első és az utolsó pár héten kellett, így a kettő közötti időszak olyan lett, mint egy igazi nyári szünet, annak minden örömével és nyűgével. Néha nehéz volt lélegezni a negyven fokban, miközben próbáltam elmagyarázni az öcsémnek, hogy Izlandon valahogy ritkább a levegő. Aztán rájöttem, hogy talán nem csak emiatt van… otthon valahogy több az érzés, beletolul a szívembe az a meleg fülledtség, és csak pumpálja szét az egész testemben, düdüm-düdüm, dobog, szeret. Persze, mert ott vannak a rég nem látott családtagok, barátok, ismerősök; sűrű a program, mindig valakivel találkozni, beszélgetni, érezni, átérezni. Izlandon ehhez képest minden nap egy zen meditáció. Próbáltam elképzelni, hogy hol lenne jobb élni, de aztán mindig az lett a végső konklúzió, hogy ha évente legalább egyszer haza lehet látogatni hosszabb időre (ha nem is három hónapra), akkor persze hogy Izland. Akkor van hol kipihenni azt a mérhetetlen sok érzést, ami otthon elönti az embert. Nem volt rossz, egyáltalán nem, csak engem kimerített. Már tudtam, hogy miért éreztem magam olyan nyugodtnak egy évvel azelőtt, amikor megérkeztem Reykjavíkba. Magyarország lehengerelt. Két vállra fektetett. Persze élveztem, de hiányzott G már nagyon. Olyan érzés volt, mintha mindig ugrásra készen állnék. Mint mielőtt elindultam világgá: a bőröndömből öltözködtem, az “igazi” életem itt maradt Reykjavíkban, miközben elvileg ott voltam otthon.

Ilyen tömény érzésekkel érkeztem vissza ide, ahol közben elmúlt az utóbbi évek leggyönyörűbb nyara, és már csak a csípős, hideg napfény jutott az arcomra. Bár arra rájöttem, hogy Reykjavík megnyugtat, az első hetekben ebből semmit nem éreztem. Hiányzott a nyári nyüzsgés, hiányoztak az öcséim, a meleg (amiről azelőtt soha életemben nem gondoltam, hogy valaha hiányozni fog), a romkocsmák zümmögése, a város folyamatos zaja, a hidak, a hosszú egyedül-séták Pesten és Budán: hiányzott minden. De aztán szépen lassan újra átjárt az a hűvös nyugalom, amire annyira vártam már a szívem mélyén, és kezdtem megtalálni a helyem.

A karácsonyi hazalátogatás már sokkal békésebb volt, és az elhatározás, ami ebben az időszakban következett, nagyban meghatározta az ezután érkező éveket. Egyrészt eldöntöttük, hogy itt maradunk. Egészen addig nem tudtuk, vagy legalább is nem mondtuk ki, hogy mit is szeretnénk valójában, és ez a bizonytalanság rányomta a bélyegét minden érzésünkre és napunkra. De amikor döntöttünk, akkor hirtelen minden sokkal letisztultabb lett. Ez a döntés pedig nagyon gyorsan hozta magával a még fontosabbat: mindketten úgy gondoltuk, hogy készen állunk egy gyerekre. Ó, drága naivitás!

Időközben már csak félállásban dolgoztam a családnál, és tudtam, hogy tavasszal az is megszűnik majd, így el kellett kezdenem munkát keresni újra. Kiéleztem az önéletrajzom, majd elküldtem minden ajánlatra, ami nem takarítás vagy éttermi munka volt és kicsit is érdekelt. Közben rájöttem, hogy muszáj megtanulni izlandiul, ha valaha is otthon szeretném érezni magam ebben az országban, és persze ha azt szeretném, hogy a leendő gyerekünk ne fogalmazzon pongyolán izlandiul sem. No meg hogy ne kelljen minden egyes, az újságban található álláshirdetést bepötyögni a google fordítóba, bár már csukott szemmel is tudtam, hol találom az izlandi karaktereket a billentyűzeten. Így kezdtem el izlandiul tanulni a munkanélküli hivatal támogatásával, és ez a lépés volt a kirakó utolsó, addig hiányzó darabkája: ettől kezdtem ismét úgy érezni, hogy van keresnivalóm ebben az országban.

 


 

ELSŐ (avagy az előzmények – I. rész)
Fogalmam sincs, hol lehetne kezdeni egy ilyen történetet úgy, hogy senki ne unja halálra magát közben, sőt, mondjuk élvezhető is legyen. Izland eleve kényes téma, a tálalás nagyban függ a prezentáló személy kilététől és alapvető személyiségétől.Tapasztalatom szerint Magyarországról legtöbbször az elöljáróban is fanatikus rajongók érkeznek ide nagyobb számban, először is főleg turistának, aztán ki-ki újra és újra, netán végleg. Ez megkönnyíti a helyzetüket, mert Izland, amilyen gyönyörű és csábító az útikönyvek képeit nézegetve, ugyanannyira szeszélyes és embert próbáló. Főleg ha az ember itt éli a mindennapjait, egy két és fél éves gyerekkel, meg egy 36 hetessel a hasában. No de tekerjünk egy kicsit vissza.

puremag_01_b

Az úr a háznál (G) 2007-ben úgy döntött, véletlen egybeesések következtében, hogy kipróbálja, milyen itt dolgozni. Fél évre tervezett, azt gondoltuk, közben meglátjuk, milyen. Mivel két héttel az utazás előtt derült ki, hogy indul, két héten keresztül minden fellelhető információt átbogarásztunk Izlandról. Nekem addig leginkább a “gejzír-Björk-varázslatos, ámde drága célpont” tengelyen mozgott az Izlanddal kapcsolatos tudásom, igazán elképzelni sem tudtam. Persze a sok olvasás után sem bővült annyit, mint azóta, amióta itt élek én is.

A fél évből egy lett, aztán még egy, pár kalandos kitérő után pedig 2009 júniusában én is megérkeztem Reykjavíkba: élni. Bizonytalan időre legalábbis.

Fél évig nem volt munkám, és G is éppen a válság utáni munkanélküliséget élvezte. Élveztük, ketten együtt. Mert hogy – bár természetesen nem nagy lábon, ám – ketten is remekül éltünk a kevés kis pénzünkből úgy, hogy még barangolni is sikerült, nem is egyszer. Csak meditációs fél évnek nevezem ezt az időszakot, mert kimosott belőlem rengeteg addig felhalmozódott felesleget, és mert annyira nyugodt és csöndes életem talán még soha nem volt azelőtt. Imádtam Izlandot. Lenyűgözött minden újdonság: a nyári végtelen hosszú árnyékok, a tört színek, a belváros színes házai, a nyelv, az emberek, az élet ritmusa, az éjféli napfény. Aztán később a havas Reykjavík, az északi fény, a javarészt sötét napok, a fények, amikkel ilyenkor körbeveszik magukat az izlandiak. Minden.

De egyszer csak elérkezett a március, amikor az otthon élő ismerősök elárasztottak a tavaszi képeikkel, ahol rövid ujjúban lábat lógatnak a Margit sziget fái között, és hirtelen belém nyilallt, hogy “Hé! Hát hol vannak innen a fák?! És legfőképp: hol a tavasz?”. G biztosított róla, hogy itt akár szeptembertől májusig is tarthat a tél, én pedig egyre kevésbé voltam lelkes. Eddigre elkezdtem dolgozni is, gyerekekre vigyáztam egy félig magyar családnál, miközben kicsit grafikuskodhattam is az anyuka bizniszében. Dideregtem a hiányos ruhatáramban, és bár a tavaszi óceánillat azért felülmúlhatatlan élmény, az öt fok az csak öt fok, a süvítő szél pedig még a legszikrázóbb napsütésben is rám kényszeríti a sapkát (és csak akkor igazán*).

Aztán elérkezett a megváltás, áprilisban négy napra hazamehettem; az egyik gyerkőcöt kellett egy versenyre kísérnem, mert az anyuka éppen szülni készült. Talán még soha nem élveztem annyira a tavaszt otthon, mint akkor, pedig az a kedvenc évszakom. Izzasztó 24 fok, napsütés, fák, madarak, boltok végtelennek tűnő választékkal, és persze túró rudi meg meggyes rétes. Eléggé fájt visszajönni az öt fokba, és innentől egy újabb szakasz vette kezdetét: az “utálom Izlandot” című.
 

*Gluggaveður: így nevezik az izlandiak ezt az időt, ami tükörfordításban annyit tesz “ablakidőjárás”. Azaz az ablakból nézve csodálatos, de kimenni csak több réteg ruhában érdemes, amiből kettő legalább szélálló, egy meg gyapjú.

  • Egy másik Zita és (G) mondta:
    Időpont: augusztus 5, 2014 10:07 de. Válasz

    Szia Zita!
    Sógorom küldte át ezt a blog bejegyzést, aminek azért örültem, mert férjem (G) – vicces, nem? – éppen jövő héten költözik ki Reykjavíkba dolgozni és megyünk utána mi is várhatóan 2 hónapon belül három, igen csak eleven gyermekünkkel.
    Kíváncsian várom folytatását az írásodnak, addig is a mi blogunk címe (ugyan csak most kezdtük el írni) vikingkalandozas.blogspot.hu. Ha gondolod, nézz rá:))
    Üdv, Zita

    • Szia Zita!

      Tényleg elég vicces az egybeesés. Sok sikert nektek a nagy váltáshoz, nem kis lépésre szántátok el magatokat, ahogy nézem. De gyereknevelés szempontjából az egyik legjobb hely Izland, és biztosan ti is nagyon jól fogjátok érezni magatokat (látom, már jártatok itt). Írjatok ti is rendszeresen :)

      Zita (az egyik)

  • szia! csak most találtam rá a blogodra egy kicsit a neten böngészve további infókért Izlandról. én is készülök, augusztusban megyek. már nagyon várom, kíváncsi vagyok erre a csodás országra. mindig van valami új amit megtudok a kultúráról vagy életről, pedig már nem az első oldalt olvasom. nagyon tetszik az írásod, élvezhető és érdekes :)
    tudnál esetleg segíteni telefon ügyben? arra gondolok, hogy ha Magyarországon veszek kártyafüggetlen telefont és Izlandon veszek egy sim kártyát akkor működőképes mobilt kapok?
    előre is köszönöm :)

    • Szia Zsófi! Csak most látom a hozzászólásod, ne haragudj! Lehet, hogy már kaptál választ a kérdésedre, nem tudom, mindenesetre leírom én is: persze, kártyafüggetlen telefonnal és itteni SIM kártyával teljesen jó leszel. Jó utat, és jó szórakozást. Mennyi időre jössz?

  • Szia.
    Hàt nem is tudom hogyan kezdjem…talàn ott h bele szerettem Izlandba a helybe a kevès emberbe az emberek mentalitâsàba….filmeket videòkat néztünk izlandròl…itt magyarorszâgon meg èpp az emberekből meg a mentalitâsukbòl van elegem (làsd menekültekhez valò hozzà âllàs.) Hogy a többit ne is emlìtsük mert a negatìvumok listàja igen hosszú…Szeretnèm a most egy èves gyerekemet egy nyugodt normàlis lègkörbe felnevelni….Volna néhàny kérdésem ha tudnâl időt szakìtani ràjuk azt meg köszönnèm…:-)

  • Sziasztok!
    Leitert András vagyok Hartáról és sclerosis multiplexben szenvedek. Most 52 éves vagyok, és mint egykori élsportoló atléta tudom, hogy mit vesztettem el a betegség miatt. Két diplomám van, egyik pedagógusi, a másik környezetvédelmi. Az orvosom javasolta a vegán életmódot és a környezetváltozást. A vegánság már sikerült, így már “csak” a környezetváltozást kellene megoldani. A hűvös éghajlat éltető eleme az sm-eseknek, ezért Izlandra gondoltam. Mindent meg tudok csinálni, csak lassan vagy ülve. Szeretnék még élni, ezért minden megoldás érdekel. Izland gyönyörű! Aki tud, segítsen! lepketanc19@citromail.hu

  • Szia,
    András vagyok és sszeretnék pár tippet, megoldásokat, lehetőségeket kapni -kérni- leginkább – olcsóbb -lakhatásról. Augusztus végére tervezek, már beszéltem egy céggel Reykjavikban, de amit biztosra veszek az egy halgyári munka. A szállás lesz a legnagyobb problémám. Minden kapcsolat és segítség jól jönne. Az euresen keresztül jelentkeztem, remélem összejön, mindenféleképp szeretnék kimenni élni és dolgozni. Édesapám nyugdíjjas otthonba költözik szeptemberben és így én ismét külföldre megyek, Anglia és Írország után úgy érzem Izlandot szeretni fogom, nagyon tetszenek az emberekről szóló történetek és maga az ország is gyönyörű.
    A segítségedet előre is köszönöm.
    e-mail: aiszila@citromail.hu

  • Kedves Zita !
    Ismeretlenül a tanácsod szeretném kérni.
    Tervezem, hogy a közel jövőben Izlandra mennék dolgozni és élni, ha lehet.
    Első körben szeretném a nyelvet megtanulni, de az interneten sehol nem találok
    hasznos anyagot. Te tudsz ebben segíteni, hol nézzem meg ?
    A másik kérdés, hogy Izlandon a Svédet megértik ?

    Köszönettel várom válaszod ! Sejben Miklós
    smiklos@indamail.hu

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük hozzászólását.