Borostásan, széles mosollyal az arcán közeledik, pólóján törött kezű gólyával. Odakint megvárjuk, amíg beágyaz, majd az ügyeleti szobában kávéval és gumicukorral kínál. Dr. Mona Tamás gyereksebész, osztályvezető főorvos lát vendégül minket, és a találkozó alatt hadseregnyi gyerek rajzolta pólóját is megnézhetjük.

nyito

– Igazán szép a pólója. Ezt kitől kapta?

– Ezt most kaptam Katától. Nekem is nagyon tetszik.

– Hogy kezdődött a pólógyűjtés?

– Soha nem szerettem az orvosi inget, mindig sima pólót hordtam helyette. Az elsőt egy tizenéves sráctól kaptam, akit hereproblémával kezeltem. Úgy írta fel a nevemet rá, hogy a magánhangzók helyén lóherék voltak. Kettő is volt belőle, de mostanra már igazi munkapólók lettek, olyan kerítésfestősek. 

– Hány pólót tartalmaz a gyűjteménye? 

– Nem nagyon számoltam, de lehet vagy kétszáz.

Kinyitja az ügyeleti szoba szebb napokat is látott ruhásszekrényének ajtaját: két teli polcon sorakoznak a kézzel készült, egyedi pólók Mona doktor betegeitől, akik búcsúzóul ezzel köszönték meg a gyógyulást.

szekreny

– Hogy duzzadt ekkorára a kollekció? 

– Gondolom, szép lassan híre ment. Látták, hogy viselem őket, és örülök nekik, így sorra kaptam az újabbakat. 

– Maga gondozza a gyűjteményét?

– Én mosom, de nem vasalom őket. 

– Előfordult, hogy a pólója alapján ismerték meg?

– Persze, többször is. Mondták, hogy „ott jön a micimackós doktor”. Azt hiszem, összességében nem nagyon szoktam orvosnak látszani. 

– Ez a kétszáz póló kétszáz gyereket jelent. Minden egyes történetre emlékszik?

– Néhányra igen, de idővel legtöbbjük ködbe vész. Legelőször a saját gyerekeimtől kaptam rajzos pólókat. Úgy 15 éve, amikor még óvodások voltak, karácsonyokra, ilyen-olyan ünnepekre leptek meg. Akad egy, amin magukat is lerajzolták: Andris, Kata és Zsuzsi. Eleinte Kriszta, a feleségem is segített nekik.

– Itt bent a szekrényben kicsit összevissza vannak bepakolva, néha meg szoktam forgatni őket, hogy mind sorra kerüljön. Vannak visszatérő rajzolók, akik évente, kétévente csinálnak pólókat. A Botos tesókkal mindig történt valami apróság, láttam őket felnőni, és a munkáikon érezhető, ahogy a pólótechnikájuk finomodik. 

– Itt felvonul az összes rajzfilmhős! Mikiegér, Donald kacsa…

– …mindenféle micimackós figura és mások is, igen. De South Parkosat még nem kaptam! 

– Felvenné?

– Persze, miért ne? A szülők igazán rábeszélhetnék a gyerekeket, hogy rajzoljanak egy ilyet.

– És melyik figurát hordaná legszívesebben?

– Mondjuk Kaylt. De bármelyik jó. 

– Van a pólók között kedvence?

– Az egyik épp a Botos testvérektől van: Moha és Páfrányos. Másik kedvenc a Bob és Bobekes. De mindegyiket szeretem, mindegyiket másért. Egytől egyig míves darabok. Különböző technikák vonulnak fel: nyomtatott, filces, festékkel készült és szkennelt is van, aminek szintén eredeti gyerekrajz az alapja.

– Emlékszik erre a rajzosra?

– Egy nagyobb horvát fiú készítette. Évekre rá, hogy kezeltem, egy nyaraláskor összetalálkoztam a nővérével. Akkor tudtam meg, hogy a fiú idő közben motorbalesetben meghalt. A lány elmesélte otthon, hogy találkoztunk, és a szülei elküldték nekem ezt a pólót. Nekem szánta, csak már nem volt alkalma odaadni. 

– Hogyan lett gyerekorvos?

– Véletlenül. Szívsebész szerettem volna lenni, de ott épp nem volt hely. Judit barátom akkor a Madarászban dolgozott, és hívták gyereksebésznek. Mondta, hogy ő nem megy, de küld maga helyett valakit. 21 évig dolgoztam ott.

– Nagyon nehéz szakma a gyereksebészé?

– Mondják ezt, de valójában nem. Persze igényel bizonyos türelmet.

– Mióta dolgozik a Szent János kórházban?

– Másfél éve.

– Tervez változásokat? 

– Minden azon múlik, hogy van-e pénz. Nem tervezek, viszont úgy gondolom, egyvalami megváltozott, amióta itt vagyok: a hozzáállás sokkal jobb lett.

– Máshogy kezelik a gyerekek a betegséget, mint a felnőttek?

– Jobban reagálnak, jobban gyógyulnak. Hálásabb közönség. 

– És rajzolják az ajándék pólókat. Gondolt már arra, hogy kiállítsa őket valahol?

– Gondoltam, de nem valami paradésra, hanem mondjuk egy munkaruha-kiállításra. Ott a helyük. :)

– Mire a legbüszkébb?

– A gyerekeimre.

 

  • Nagyszerű ember és orvos! Remélem meg fogják becsülni a János kórházban a munkáját és országhatáron belül marad majd! :o)

    Másfél éve operálta az akkor 1 éves kislányunkat, kétszer is, a második a kemoterápia utáni daganat eltávolító műtét volt. Hihetetlen emberséges, figyelmes és lelkiismeretes orvos! Mindent köszönünk neki!!!

  • Zseniális, szerény, kivételes ember, szuper orvos, igazán örülök, hogy megismertem, ha nem is a legideálisabb körülmények között.
    Oroszlánrésze volt abban, hogy azok a bizonyos körülmények jóra fordultak . Ja, és tőlünk is van pólója :).
    Végtelenül empatikus, mindig vidám, kedves, és én is remélem, hogy megbecsülik a “Jánosban”.

  • Nagyon jó és türelmes orvosnak tartom Őt (dr. Mona Tamást) még a mai napig is (bár azóta eltelt jó pár év mióta megismertem) !!!!
    Már kinőttem abból a korból, hogy kezeljen, de a mai napig sokszor emlékek jutnak róla eszembe!
    Állandóan mosolygott és kedvesen állt a betegeihez! Mindig volt egy kedves szava, hogy felvidítsa a gyerekeket! Örülök, hogy megismerhettem! :)

  • Sajnálom,hogy már Mi Madarászosok nem büszkélkedhetünk,hogy a Mi Orvosunk.Igazi Gyermekorvos.Kiváló Sebész!

  • A Mi Főorvosunk!!!! ;) Nagyszerű ember és jó szakember!! :)

  • Hat gyerekemmel elég sokszor jártunk a Jánosba.
    Ez így igaz, ahogy Mona doktor mondja:
    “egyvalami megváltozott, amióta itt vagyok: a hozzáállás sokkal jobb lett.”
    És nem csak vele voltunk megelédedve, a jókedve, a munkájának szeretete másokra is átragadt.
    A pólok csodásak és lenyűgöző bennük a doki!
    Köszönjük az odafigyelést!

    Barnus anyukája

  • Kiváló orvos, aki szakmai előmenetele ellenére megmaradt ugyanannak a kedves, közvetlen embernek, akit úgy 15 évvel ezelőtt megismertünk. Sosem láttuk fáradtnak, türelmetlennek, ami szinte hihetetlen egy sebész esetében. Tiszteljük és szeretjük. Egy pólógyártó család :-)

  • Az én fiamat is kezelte,nagyon kedves és aranyos jó kedéjű orvos.Remélem sokàig fog praktizàlni!

  • Az én kisunokámat is Mona doktor bácsi gyógyította,pedig mi a vizek városában élünk, kicsit távolabb Budapesttől, de a hatéves kisfiú az oviban azt mondta a társainak, ha azt szeretéd hogy semmi ne fájjon ,nem kell félni, csak keresd Pesten a Mona doktor bácsit, “Szuper Doki”.Minden jót kívánunk neki.

  • Haas lányok anyukája mondta:
    Időpont: július 11, 2014 5:02 du. Válasz

    Drága Mona Doki!
    Könnyezve olvastam a sorokat és a hozzászólásokat.
    Én is csak csupa jót mondhatok a végtelen türelméről a jóságáról . Az hogy szuper doki? Az nekem 20 év alatt már természetessé vált, de ha valaki még nem járt Önnél most már legalább tudja e cikk után hova kell menjen. Ezt csak melegen ajánlhatom minden szülőnek.
    Mindent köszönök, Judit és Andi sokszor emlegették sosem féltek.
    Üdvözlettel Haas Ági

  • Kivételesen lelkiismeretes, nagyszerű ember, csodálatos orvos. Csabikánk karját műtötte (kis extrákkal). A négy és fél órás műtét után kedvesen, mosolyogva nyugtatott, válaszolt minden kérdésünkre. Gipszlevétel, drótkivétel és az összes kontroll vizsgálat nyugodt, türelmes, vidám légkörben zajlott. Csabi mindig várja ezeket az alkalmakat. :) Itt szeretném megemlíteni, hogy a János kórház gyermeksebészetén dolgozó összes ovos és nővér munkája figyelmes, türelmes, emberséges volt az egész idő alatt. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk! Köszönjük!

  • Kedves Olvasók!
    Én még a Madarász kor-házból ismerem.
    Nagyon lelki ismeretes és magas a szaktudása.
    Rengeteg betege volt a Madarász Kórházba.
    Sók sikert a Dr. Úrnak !
    http://www.laszlokrisztian.hu

  • Az én nagyfiamat is ő operálta 9 évvel ezelőtt,dr Kerényi Imre főorvos úrral. Csemetém hypospadiasissal született,de ők helyretettek mindent. Most versenytáncol,magyar bajnok 8.helyezett,és már van “barátnője” is. Nem tudok elég hálás lenni az emberségért,az odaadó munkáért és minden jóért,amit kaptunk. Köszönöm

  • Mi a2015.szeptember 28 – án a 2 éves kislányunkkal Zsófival kerültünk hozzá. Az első pillanattól kezdve nagyon kedvesen, gondosan foglalkozott a kis betegünkkel. Minden kérdésünkre készségesen érthetően ad válaszokat, és az embersége ?? Határtalan. Megnyugtat hogy Ő kezeli a kislányunkat mert tudom nála jobb helyre nem is kerülhettünk volna. Kívánom hogy még nagyon sokáig maradjon meg nekünk, mert a gyermekeknek ilyen doktor bácsira van szükségü mint Ő.

  • Kedves Püré!
    A segítségedet szeretném kérni, Kiss Henrietta vagyok, a Nők Lpaja psziché újságírója és Mona Tamás doktor urat szeretném elérni. Kaphatnék hozzá elérhetőséget privátban? Köszönettel: Henrietta

  • A Mona Tamás főorvos úr által vezetett osztálynak most készítettünk hivatalos Facebook oldalt. Minden ide érkező kérdést eljuttatunk hozzá!

  • Anno,három, fiamnak volt “bérlete”a Madarászba.Imádták Mona doktor bácsit.Korrekt, emberséges, gyermek szerető, vicces és nagyon jó szakember.Csak bízni tudtam benne, hogy Ő lesz pont ügyeletben amikor rohanni kellett. És mindig ott volt.Mikor a számítógépben meglátta a nevünket, kinézett és megkérdezte: melyik Sikarival történt megint valami ? :) Köszönet a sok jóságért!! Sok sikert, jó egészséget

  • Anno, három fiamnak volt “bérlete”a Madarászba. Imádták Mona dktor bácsit :) korrekt, gyermekszeretö, emberséges, nagyon jó szakember.Csak bízni tudtam benne, Ő lesz pont ügyeletes amikor rohanni kellett. Tudtam, akkor fiam is megnyugszik, Tőle nem féltek :) Es mindig ott volt :) Mikor a számítógépben meglátza a nevünket, kíbáncsian kinézett, melyik Sikarivl történt már megint valami?köszönet a sok jóságért ! Kívánunk sok , boldogságot, sikert,jó egészséget és rengeteg pólót

  • Az én lányom élete kétszer volt a kezében, mindkét alkalommal páratlan figyelemmel és szakértelemmel hozta őt vissza nekünk. Soha nem felejtjük el ❤️

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük hozzászólását.