Összegyűjtöttük a pürés gyerekeket, és nekiálltunk a nagy adventi mézeskalácssütésnek. Csak a lábadozó Emma hiányzott, de azért mézeskalács neki is jutott.

_MG_3499

És a Püré csodát tett: az eddigi, pürémentes években kizárólag csak olyan kőkemény mézeskalácsot sikerült itthon összehoznunk, amit konkrétan a fogukkal kapargattak a gyerekek, úgy ették (mondjuk karácsonyra így is mindig elfogyott), de most ki akartam tenni magamért, nem kreatívkodtam a receptekben, hanem szó szerint betartottam mindent. És láss csodát: tökéletes állagú mézeskalácsaink lettek! Ezt a Pürén kívül a pontosan adagolt szódabikarbónának, és esetleg annak tudom tulajdonítani, hogy a mézet jól fölforrósítottam (az egyiknél még forrt is).

_MG_3486
_MG_3488

Kisgyerekekkel mézeskalácsot sütni persze elsősorban buli (a gyerekeknek) és munka (a felnőtteknek). Tapasztalataink szerint a legkisebbek a következő pontokon tudnak segíteni:

a tészta kiszaggatása formákkal
a tészta megkenése tojással
díszítés

Magát a tésztát érdemes tehát előre elkészíteni, akár előző este (a legtöbb recept szerint úgyis pihentetni kell), és akkor kezdhetjük rögtön az egyik érdekes résszel, a formák kiszúrásával. Mondjuk a nyers tészta elég kemény, főleg ha a hűtőszekrényből vesszük ki, de ha előtte jó erősen átgyúrjuk, akkor azért megpuhul, és a két-háromévesek is ki tudják szurkálni.

_MG_3497
_MG_3491

Pár szúrás után a gyerekeknek szünet, mármint hogy elegük lesz, mennek játszani, de a tojással megkenés megint érdekes. Aztán megint szünet, és amikor már ki is hűltek a kész mézeskalácsok, akkor megint felbukkannak a konyhában a díszítésre. Arra ne számítsunk, hogy ezt megússzuk mindenfelé szétszóródott színes gyöngyök, mindenhol ragadó méz és leharapott fejű kalácsember nélkül. (Mert minden gyerek nyomot hagy.)

A kidíszített mézecskalácsok viszont csodálatosak együtt – hogy jövőre is csinálunk mézeskalácsbulit, az tuti!

_MG_3626

Különböző allergiaproblémák miatt kétféle tésztát is kipróbáltunk: egy hagyományosat és egy tojás- és tejmenteset. Mind a kettő tökéletes lett.

 

ÍME A RECEPTJEINK:

Egy tálban összekeverünk 1 kg lisztet (mi két házikót is csináltunk, ezért kellett ilyen sok), 1 csomag mézesfűszer-keveréket, 2 teáskanál szódabikarbónát. Közben egy tálban összemelegítünk ½ kg mézet, 20 dkg vajat és 20 dkg porcukrot. Hagyjuk kicsit lehűlni, és keverjük össze a liszttel. A recept szerint most 5 tojás következik, mi csak 2-t tettünk bele, és még így is kellett hozzá plusz liszt. Pár órát is elég pihentetni.

_MG_3569

A tojás nélkülit csinálhatjuk ugyanígy, kicsit kevesebb liszttel és persze tojás nélkül.

A díszítéshez verjünk kemény habbá két tojás fehérjét jó sok porcukorral, kanalazzuk habnyomóba vagy egy nejlonzacskóba, aminek apró lyukat vágunk az egyik sarkára. A tojásmentes mézeskalácsok díszítését megoldhatjuk készen kapható díszítő cukormázzal (mondjuk abban egy gramm természetes anyag sincs), vagy kenhetünk rá egy kis mézet, abba minden apró gyöngyöcske beleragad.

 

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük hozzászólását.