2 0 1 4  J Ú N I U S  0 1.

j04423191

Ma nem voltam iskolában, mert piros a torkom. A mamának el kellett mennie két órára itthonról, de szerencsére pont itt volt Irénke néni, aki kéthetenként szokott jönni hozzánk takarítani. Eddig nem nagyon szoktam beszélgetni vele (főleg mert nem is vagyok itthon napközben, de azért már sokszor találkoztunk), most viszont beszélgettünk, és olyan jókat mesélt! Főleg a fiáról, aki ma már felnőtt, de amikor iskolába járt, akkor egyszer az történt, hogy nem akarta megcsinálni a leckéjét. (Ez megtörténik mással is.) Azt mondta az anyukájának, hogy fáj a keze, azért nem tudja megírni. És akkor az Irénke néni megcsinálta helyette! De a tanító néni észrevette, hogy nem gyerekírással volt írva, és megkérdezte, ki írta. És a Csabi persze megmondta, de mondta a tanító néni, hogy ilyet nem szabad csinálni, és többet ne legyen ilyen.

Máskor meg az volt, hogy az Irénke néninek mindig dolgoznia kellett napközben, és nem tudott otthon lenni, amikor a Csabi hazajött az iskolából. Megmondta neki, hogy meg kell ennie az ebédjét és meg kell csinálnia a leckéjét, és csak utána mehet ki a kertbe játszani. De közben megkérte a szomszéd nénit, hogy figyelje Csabit, mikor ér haza, mennyi idő múlva megy ki a kertbe játszani és mikor megy be. És amikor az Irénke néni hazament, és megkérdezte tőle: – Csabikám, mikor mentél ki? –, a Csabi pedig inkább nem válaszolt, akkor azt mondta Irénke néni, hogy ő tudja, hogy ekkor meg ekkor már kint játszott és miért nem csinálta meg a leckéjét. Azt mondta, hogy ő ezt onnan tudja, hogy megsúgta neki a kismadár.

Tök jó kis történetek voltak, meg jó kis büntetéseket talált ki, ha kellett, például Csabinak egész éjszaka írni kellett a leckéjét, és amikor készen volt, akkor be kellett mutatnia az anyukájának. Mondjuk ha nekem kellene ezt csinálnom, akkor biztos nem gondolnám, hogy olyan jó büntetés.

 

 


 

 

2 0 1 4  M Á J U S  19.

foto_5

Nem volt könnyű kiválasztani egy részt a Nicolas-ból, mert mindegyik nagyon jó, végül abból a fejezetből választottam egy részt, amelyikben új fiú jön az osztályba, akit Dzsodzsónak hívnak. Mert amerikai, és nem is tud egy szót sem franciául.

„Az udvaron körülálltuk Dzsodzsót. Mindenfélét kérdeztünk tőle, de Dzsodzsó csak mutogatta azt a rengeteg fogát. Aztán elkezdett beszélni, de egy kukkot se értettünk, úgy hangzott az egész, hogy csuincsuincsuin. – Az van – mondta Geoffroy, aki sokat jár moziba –, hogy nincsen szinkronizálva, és legalább feliratozás kellene. – Megpróbálhatok fordítani – mondta Agnan, mert szerette volna megint kipróbálni, hogy hogy gagyog angolul. – Eh! – mondta Rufus –, te tök dinka vagy. – Ez nagyon  tetszett az új fiúnak, Anganra mutatott, és azt mondta: – Uao! Thökdinkouthökdinkou! – és tök boldog volt. Agnan viszont sírva hagyott ott bennünket, folyton bőg ez az Agnan. Láttuk, hogy tök jó fej a Dzsodzsó, és én adtam is neki egy darabot az uzsonnacsokimból. – Nálatok milyen sportok mennek a legjobban? – kérdezte Eudes, de Dzsodzsó persze nem értette, egyre csak azt mondta, hogy „thökdinkouthökdinkou”, de Geoffroy válaszolt helyette: – Jókat bírsz kérdezni, hát teniszeznek! – Téged meg ki kérdezett, te ökör! – kiáltott rá Eudes. – Theököv! Thökdinkou! – kiabált az új fiú, és láthatóan piszok jól érezte magát velünk. De Geoffroy-nak nem tetszett, ahogy Eudes beszél vele. – Ki az ökör? – kérdezte, de rosszul tette, mert Eudes nagyon erős, és imádja orrba verni az embert, és most is ez történt Geoffroy-val. Dzsodzsó, látva az ütést, abbahagyta, hogy „thökdinkou” meg „theököv”. Ránézett Eudes-re, és azt mondta: – Boxing? Okheé! – És az arca elé tette az öklét, és körbetáncolta Eudes-öt, mint a bokszolók a televízióban Clotaire-éknél, mert nekünk még nincs tévénk, de nagyon szeretném, ha venne a papa. – Hát ennek meg mi baja? – kérdezte Eudes. – Bokszolni akar veled, te nagyokos! – mondta Geoffroy az orrát dörgölve. Eudes azt mondta, hogy oké, és megpróbált bokszolni Dzsodzsóval. De Dzsodzsó sokkal jobban csinálta, mint Eudes. Egy csomószor bepancsolt neki, és Eudes kezdett megmérgesedni: – Úgy nem lehet verekedni, ha folyton ugrabugrál az orrával – kiabálta, és akkor puff! Dzsodzsó akkorát bevágott neki, hogy Eudes fenékre esett. De nem sértődött meg. Muszklis vagy – mondta, feltápászkodva a földről. – Mjuszklis, thökdinkou, theököv! – felelte az új fiú, piszok gyorsan tanul. Becsöngettek, és Alceste, mint általában, ment panaszkodni, hogy nem hagynak időt neki, hogy megegye a tízóraira hozott négy vajas kenyeret.”

 

 


 

 

2 0 1 4  M Á J U S  12.

foto_5

 

Tegnap este befejeztük a Nicolas-t. Én szeretek olvasni és szoktam is magamnak, de esténként azt szeretem, ha a  mama olvas nekem. Most már egy jó ideje a legvastagabb Nicolas-kötetet olvastuk, az a címe, hogy A kis Nicolas, majdnem 700 oldal, és igazából öt könyv van benne. Úgyhogy elég régóta olvastuk, de tegnap, amint anya befejezte, azonnal azt kértem tőle, hogy ma kezdjük el megint elölről, annyira szeretem.

Fiús könyvnek lehetne gondolni, mert szinte csak fiúk szerepelnek benne, a kis Nicolas és a haverjai, de annyira vicces az egész, hogy szerintem mindenkinek tetszik, akár fiú, akár lány. Nicolas haverjainak mindnek nagyon jó neve van, bele is van írva a könyvbe meg anya is mondta, hogy a franciában is nagyon ritka nevek, középkori királyoké meg lovagoké. Nekem a haverok közül az Eudes a kedvencem (úgy kell mondani, hogy Öd), mert ő azonnal üt. Egyébként is folyton verekszenek, de Nicolas mindig azt mondja, hogy „és akkor összeverekedtünk. Nagyon jól szórakoztunk, tök pipec volt.” A „tök pipec” meg a „baró” a szavajárása. Van még a Clotaire (Kloter), aki nagyon rossz tanuló, Geoffroy (Zsofroá), akinek nagyon gazdag a papája és mindent megkap, Alceste (Alszeszt), aki kövér és folyton eszik, Agnan (Ányan), osztályelső és tanító néni kedvence, Rufus (Rüfüsz), akinek meg rendőr a papája, és van még Joachim és Maixent. Ez a banda, akiket Nicolas egyébként minden fejezetben bemutat, például Alceste-ről nagyon gyakran elmondja, hogy: „nem tudom, mondtam-e már, hogy nagyon kövér és mindig eszik”. Ez azért van, mert annak idején Franciaországban egy újságban jelentek meg a fejezetek külön-külön, sorozatban. De ettől még pluszban vicces az egész. És egyébként tök jó rajzok vannak benne, minden fejezethez legalább három, és minden fejezet egy kis rajzzal végződik.

Még olyan korban játszódik, amikor a gyerekek délelőttösek vagy délutánosak voltak az iskolában, egyébként azt mondta anya, hogy amikor ő kicsi volt, elsőben meg másodikban nekik is úgy volt, hogy egyik héten délelőtt mentek, másik héten délután. Az jó lehetett, hogy minden második héten lehetett sokáig aludni.

Következő alkalomra kikeresek egy jó részt a Nicolas-ból, és idemásolom, hogy mindenki lássa, mennyire vicces.

 

 


 

 

2 0 1 4  M Á J U S  4.

foto_4

 

Ma egész nap az unokatestvéremmel, Rozival játszottam. Vele az a jó, hogy majdnem egyidősek vagyunk (na jó, ő harmadikos, de csak 9 hónappal idősebb nálam, nem egy egész évvel), és születésünk óta nagyon sokat játszunk együtt.

A nagymamámnál voltunk, és a Rozi hozott egy füzetet, amelyikben ő már megalapította Gyerekországot, aminek egyelőre mi ketten vagyunk a tagjai. Megírta az ország himnuszát, amihez szereztünk dallamot is, és felénekeltük a nagymamánk telefonjára. Aztán megírtuk az ország szabályait is, vannak kisebb szabályok és van két legfőbb szabály. Ezek:

  1. Nincs szabály.
  2. Nevetni kötelező.

(A második fő szabályt én akartam.)

 A kisebb szabályokat is leírom:

  1. Belépés, kilépés, himnusz eléneklése. (Itt volt egy kis vitánk, mert szerintem kilépéskor fölösleges elénekelni a himnuszt, de mindegy.)
  2. Parancsolgatás nincs!
  3. Csúfolódás, hazudozás stb. nincs!
  4. Őszinteség fontos, nagyon kell!
  5. Sértődés nincs!

Ezek a szabályaink, és ezekhez tartjuk magunkat.

 

 


 

 

2 0 1 4  Á P R I L I S  2 5 . 

foto_1

 

Ma volt a vers- és prózamondó háziverseny az iskolában. Ezen csak az elsősök és a másodikosok (azaz mi) indultak, hogy a tanárok kiválasszák, ki menjen a kerületi versenyre. Hát nem én fogok menni. Pedig egy nagyon klassz szöveget választottam: Darvasi László 3emeletes mesekönyvéből A gödör és a kupac című részt, amiben a gödör és a kupac szerelmesek egymásba. Azt hiszem, nem is tanultam meg rendesen a szöveget, de az még hagyján. Olyan elképesztően izgultam, hogy képtelen voltam normálisan mondani a mondatokat. Úgyhogy kábé a feléig jutottam (közben nevettek azon, hogy „gödörködtek” meg „kupackodtak”, szóval azzal nem volt baj), de egy idő után már nem bírták hallgatni és a helyemre küldtek. Sírtam. De azért egy kicsit meg is könnyebbültem, mert részben azért is izgultam olyan rettenetesen, mert nem akartam, hogy véletlenül én jussak el a kerületire. Mert akkor ott még jobban izgultam volna, ezt előre láttam. Szóval azért izgultam, mert féltem a még jobban izgulástól…

Kérdezhetitek (jogosan), hogy akkor minek kellett egyáltalán elindulni a versenyen. Hát… talán az ötösért (amit persze nem is biztos, hogy meg fogok kapni) meg azért, hogy az anyukám örüljön. Most nem tudom, mennyire örül… (Azt mondja, hogy nagyon.)

Az mindenesetre kiderült, hogy a szereplés nem nekem való.

 

 


 

 

2 0 1 4  Á P R I L I S  1 7  .

foto_2

 

Ma színházba mentünk az osztállyal, ami azért volt jó, mert már alig vártam. Eddig a legjobb, amit tanítás helyett csináltunk, az egy kirándulás volt Tihanyba, ahova az egész iskola ment, meg a Planetárium. Ezzel most csak az volt a baj, hogy nem volt jó a színház. Mátyás királyos volt, de szinte csak óvodások voltak, és az egész eléggé unalmas volt. Azért az jó volt benne, hogy az előadás után kint játszottunk a játszótéren, volt mászóka meg egy játékvillamos, amire föl lehetett menni, és azt játszottuk, hogy bomba van benne. Ott voltak a fiúk is, és akkor fölmásztunk a székre az Adéllal, és megfogtuk a kapaszkodót, elrúgtuk magunkat a széktől, lógtunk a kapaszkodón, és Tarzanok voltunk.

 

 


 

 

2 0 1 4  Á P R I L I S  1 2  .

Ma anyával és a testvéreimmel elmentünk egy divatbemutatóra. Anya olyan helyen dolgozik, hogy néha tudunk menni ilyen helyekre, de nekem ez volt az első. Anya segített, hogy mit vegyek föl, de azért azok közül, amiket mondott, én választottam ki a ruhámat. Végül a piros skótkockás szoknyámat vettem föl (van egy igazi is, amit apa hozott Skóciából, csak az nagyon meleg lett volna), és a fekete ujjatlan felsőmet, amin van egy hatalmas flitteres masni.

A divatbemutató nagyon jó volt, csak szörnyű volt, hogy nem tudtunk leülni és nagyon hangos volt a zene és közben növekedési fájdalmam volt a lábamban. De azért jó volt. Aztán már nagyon éhesek voltunk, és pincérek hordtak körbe kis francia falatkákat (bemondták, hogy kis francia falatkákat lehet majd enni), amit már nagyon vártam, de eléggé furán néztek ki. Csak olyasmi volt, amiről azt sem tudtam, hogy micsoda (és gyümölcs volt benne meg olívabogyó, amiket nem szeretek), úgyhogy nem is ettem belőle egyet sem. De üdítőt legalább lehetett inni.

Utána még elmentünk a KFC-be, és ott jóllaktunk.

 

 

Még nincs hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Köszönjük hozzászólását.